
Rendhagyó módon betekintést nyerhettünk a harmadosztály küzdelmeibe, és két első osztályú mérkőzést is élőben közvetítettek a HPCL 20. szezonjának 7. játéknapján. Eldőlt néhány feljutó sorsa, illetve az is, hogy az élvonal izgalmai csak az utolsó fordulóban érnek véget, mivel az első helyen álló Puskás Akadémia nagy meglepetésre egyik mérkőzését sem tudta megnyerni.
Enjoy X – Classic XI 2024: 2–4
A harmadosztályban szereplő Classic XI 2024 csapata hatgólos mérkőzésen aratott győzelmet, ezzel pedig biztossá vált, hogy a következő szezont a másodosztályban kezdi meg.
A találkozón egy szépségdíjas, félollózós gól is született:
Aqvital FC eSport – PMFC eSport: 0–2
A másodosztályú közvetített mérkőzés sem volt tét nélküli, a Blue Devils mellett a PMFC is bebiztosította élvonalbeli tagságát.
A pécsiek góljai:
MTK Budapest eSport – Puskás Akadémia: 2–1
Óriási meglepetés született a hetedik játéknap első osztályú mérkőzésén. A szezon során gyengén teljesítő MTK egy utolsó percben szerzett találattal verte meg az éllovas Puskás Akadémiát.
Összefoglaló a drámai pillanatokról:
Dirty Eleven KSE – Puskás Akadémia: 1–1
A Puskás pedig tovább rontott bajnoki esélyein, mivel a Dirty Eleven ellen sem tudtak nyerni, ráadásul még az egyenlítésért is a felcsútiaknak kellett futniuk.
Az első osztály izgalmai még nem zárultak le, az utolsó mérkőzéseken dől el a bajnoki cím sorsa. A Puskás Akadémia ugyan még vezet, de a botlások miatt már csak egy pont az előnye. A tabellán szorosan követi a Trollfoci-iPon, a BestByte Honvéd és a SZESE is, de a DVTK lemaradása is csak 3 pont.
Kövesd élőben a jubileumi, 20. HPCL szezon élő közvetítéseit Youtube-on!