lorem

A Lenovo bejelentette az első kézikonzolt, ami SteamOS-sel is elérhető lesz

Kép forrása: Lenovo

Nagyszerű cuccokat mutattak be a CES 2025 alatt.

A keddi CES 2025 alatt a Lenovo is bemutatta a hamarosan érkező újdonságait, köztük csupa olyan cuccokkal, ami szem-szájnak ingere lehet. Ott volt köztük a Lenovo Legion Go S is, ami az első kéziszámítógép, ami SteamOS változatban is elérhető lesz.

A jelek szerint (újra?) egyre divatosabb kézikonzolt készíteni, és ebből a buliból a világ egyik vezető technológiai vállalata, a Lenovo sem maradhatott ki. Nemrég elárulták ugyanis, hogy a Legion Go után egy új hordozható számítógéppel készülnek, aminek az egyik legfőbb érdekessége a már fentebb is említett, új SteamOS változat. A Legion Go S az elődjéhez képest valamivel kisebb lesz, egy 8 inch átmérőjű érintőképernyővel és AMD processzorral érkezik. A specifikációk leírása között szerepel még többek között a max. 16 GB memória és az 1 TB PCle háttértár is.

A SteamOS változat mellett azért lesz egy Windows 11-es kiadás is, ami még színében is eltér majd a másiktól. A két verzió ára is különbözni fog, a SteamOS 499 dollárért, azaz kb. 200 ezer forintért, a Windows 11 pedig 599 dollárért, tehát nagyjából 240 ezer forintért lesz majd megvásárolható. Ez a pénztárcabarát kiadás, amire májusig még biztosan várnunk kell, de addig sem maradunk új kéziszámítógép nélkül.

Először ugyanis január végén érkezik egy drágább, 32 GB-os kiadás is a Windows 11-es változatból, aminek már az ára is kicsit borsosabb lesz. Ez várhatóan 290-300 ezer forintba fog fájni majd.