lorem

Az EA bezárta a Fekete Párduc játékot készítő stúdiót

Kép forrása: EA

A játékot is elkaszálta.

Nagyon úgy tűnik, hogy egy szuperhősös játéktól máris elbúcsúzhatunk úgy, hogy még köszönteni sem köszönthettük. A jelek szerint ugyanis az EA bezárta a Cliffhanger Studiost, akik a Fekete Párduc játékot fejlesztették éppen. Ennek köszönhetően tehát ugrott a játék is.

A hír az amerikai IGN-től érkezik, akinek egyik bennfentese egy belső levelezés birtokába jutott, amiből kiderültek a részletek. Ebben a levélben az EA Entertainment elnöke, Laura Miele szavait lehet olvasni. Elmondása szerint nagyon nehéz döntésen vannak túl, és azon dolgoznak, hogy a stúdió munkavállalói számára új pozíciót találjanak az EA-n belül.

Miele azt is elárulta, hogy azért hozták meg ezt a döntést, hogy olyan projektekre fókuszálhassanak, amik a legkomolyabb növekedéseket hozhatják a jövőben. Az IGN munkatársa hozzátette azt is, hogy az EA nem volt hajlandó elárulni, pontosan hány embertől váltak meg. Az információi szerint kevesebb munkaerőt érintett, mint az áprilisi leépítési hullám, azonban egyelőre nem tudni, mennyivel.

Az EA Fekete Párduc játékát még 2023-ban jelentették be. Azóta túl sok mindent nem osztottak meg róla, így még megjelenési dátum sem érkezett, most már viszont nem is fog. Egyelőre annyit lehetett tudni, hogy egy külső nézetes single player játékról lett volna szó.