Elkaszálta a Warner Bros a Hogwarts Legacy Definitive Editiont

Nem lesz bővítmény sem.
Még egy olyan sikeres játék esetében sem vehető készpénznek semmi, mint a Hogwarts Legacy. A Warner Bros címe elképesztő népszerűségnek örvend világszerte, azonban a Definitive kiadást még ez sem tudta megmenteni. A jelek szerint ugyanis elkaszálták a történetet kibővítő DLC-t és az új kiadást.
A mindig hiteles forrásokkal dolgozó Bloomberg közölte a szomorú hírt elsőként. A riport szerint a kiadó ugyan még fel sem fedte ezt az újdonságot, de már el is kaszálták. Az okot is tudni vélte a forrás, állításuk szerint átszervezik a videojátékos részleget. A tervezett árhoz tartozó tartalommal sem voltak elégedettek, házon belül úgy gondolták, hogy nincs összhangban az összeg a kapott tartalommal, ezért sem erőltették tovább.
Ezek után viszont ráfordulhatnak a második részre. Korábban már elárulták, hogy a Hogwarts Legacy 2 magas prioritású projekt házon belül. Most, hogy a DLC-vel és a Definitive verzióval már nem kell foglalkozni, gőzerővel ráfeküdhetnek a folytatásra.