Féltávhoz érkezett a HUNBA2KET NBA2K Bajnokság, íme az állás
Az alapszakasz felénél kirajzolódtak a HUNBA2KET NBA2K Bajnokság erőviszonyai, de a rájátszásba jutó csapatok névsorát lehetetlen megjósolni.
Nyolc csapatos bajnoksággal keltette életre a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a hazai NBA2K életet. A sorozat, melyet HUNBA2KET NBA2K Bajnokságra kereszteltek sport és esport egyesületek közös részvételével zajlik. A 14 körösre tervezett alapszakasz első hat fordulója már lezajlott, így lényegében féltávnál áll a küzdelem. Az erőviszonyok mostanra így egyértelműen megmutatták, hogy a Sopron és a MetaTensei kiemelkedik a mezőnyből. De hogy melyikük áll előrébb, az egyelőre nüanszokon múlik. Utánuk is nagy egyébként a torlódás, három pont a különbség a következő három csapat között. Ezáltal pedig azt is lehetetlen most még megjósolni, mely négy együttes jut majd az offline rájátszásba.
Az alapszakasz végén ugyanis egy óriási, első évadot lezáró Gamerlandes bulival búcsúzik a HUNBA2KET NBA2K Bajnokság. És hogy miért első évad? A szervezők reményei szerint egy állandó bajnokság első kísérletét látjuk, mely után akár több osztályban is indulhat bajnokság, hogy minél több csapat nevezhessen, szintjének megfelelő közegben. A jelenlegi 8 csapatos bajnokság díjazása persze most sem csekély, a győztes csapat 500 000 forinttal lesz gazdagabb. A sorozat meccseit kedden és csütörtökön játsszák, minden játéknapon egy kiemelt találkozóval. A mérkőzések kommentátora a hazai NBA2K életből megismert GergoBa. Az eddig lejátszott meccsekről a féltávhoz közeledve egy hangulatvideó is készült, kedvcsinálóként az első hazai NBA2K bajnoksághoz.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)