lorem

Hamarosan érkezhet PS-re a Palworld

Kép forrása: Pocket Pair

Izgalmas teaser látott napvilágot.

A Palworld fejlesztőcsapata, a Pocketpair márciusban szellőztette meg először, hogy a népszerű shooterük érkezhet PlayStationre. Úgy tűnik, hogy egyre közelebb vagyunk ehhez, ugyanis egy újabb rejtélyesnek szánt, de annál árulkodóbb bejegyzést tettek közzé.

Ki más tette volna ezt a posztot közzé, mint a játék community menedzsere, Bucky. Ötletesen jelezte, hogy a Palworld egy új platformra érkezik, az eddigi fekete (Steam) és Zöld (Xbox) szív mellé egy kék is érkezett. Ez pedig tudjuk, melyik gaming márkának a színe.

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy elképesztő népszerűségnek örvend a játék PC-n. Ez azóta is töretlen – kizárólag PC-n 15 millió példányt vásároltak meg a játékból a megjelenés utáni 6 hétben. A Palworld egyébként januárban jelent meg, és azóta sem lassított le. Most úgy tűnik, egy újabb löketet kaphat a játék világa a PlayStationre való érkezéssel. Egyelőre további információkat nem osztott meg a Pocketpair a folytatásról, úgyhogy érdemes lesz követni őket a következő időszakban.